Kérdezzen bizalommal a lelkiatyától!


Biztonsági kérdés:
Mennyi tizenhat meg kettő? (a választ számmal kell beírni)


küldés
eddigi válaszok
Kedves Lelkiatya! Azon elmélkedem, hogy lehetséges-e bárkinek is a Földön egyesíteni Krisztus egyházait vagy majd ez akkor történik meg amikor eljön Krisztus a végítéletkor? Bennem van egy belső meggyőzödés, hogy a mi Urunk önmagában egyesíti majd a fwlekezeteket, s így lesz újra egy nyáj és egy pásztor. Van erre utalás a Bibliában? Lehet máskéop? Baj ha várom ezt a pillanatot, amikor Krisztus visszatér és világossá tesz mindent ami ma még homályos és fölfoghatatlan a világban? Köszönve: Zsóka
Krisztus Urunk eljövetelét várni helyes és jámbor dolog. Az ősegyházban ez sokkal élőbb volt, mint ma. S talán emiatt is volt élőbb az iránta való szeretet, következésképp pedig a világgal szembeni nagyobb közömbösség. Ez sajnos mára elsikkadt, és sokkal jobban kötődünk mi, keresztények is a világhoz, s nem annyira várjuk, hogy végül teljesen és tökéletesen egyesülhessünk Jézussal. Igen, én is úgy látom, hogy az egyházakat majd egyedül ő fogja tudni egyesíteni, mégpedig saját magában. De az már most is igaz, hogy minél közelebb kerülünk Krisztushoz, annál közelebb kerülünk a más felekezetű testvéreinkhöz is, akik szintén törekszenek Krisztus felé.
Kedves lelkiatya mi a véleménye erről az imáról? Mit jelent az hogy "A vállseb tiszteletére végzett imádságok végzését III. Jenő pápa (1145?53) hagyta jóvá, 3000 évi búcsút engedélyezve"? //metropolita.hu/2016/05/jezus-krisztus-szent-vallsebe/ Válaszát előre is köszönöm
Annyit mondhatok, hogy ez nem a mi honlapunk. Ilyen hírt mi nem tennénk közzé. Én sem tudom, mit jelent a 3000 évi búcsú. Krisztus sebeinek említése érzelmileg segíthet, hogy ne legyünk szenvtelenek vele szemben, aki önként és szeretetből szenvedett értünk. De azt nem tudom, hogy mit jelent a sebek tiszteletére mondott imádság. Bocsánat, ebben nem vagyok tájékozott.
Dicsoseg Jezus Krisztusnak! Az utrenyeben melyik a 8. Óda? Koszonom a valaszat
Ezt így nehéz megmondani. Minden utrenyében van egy kánon. (Így nevezik ezt az himnusz formát, amely 9 illetve 8 ódából áll. Azért ez a számbizonytalanság, mert a legtöbb esetben a sorból a 2. óda kimarad, tehát az ódák sorszáma a következő: 1,3,4,5,6,7,8,9. Értelemszerűen az utolsó előtti a 8. óda. Ez minden nap más és más. Vannak azonban ezt a kánont kísérő énekek, az un. katavászia, amely ezekhöz az ódákhoz kapcsolódik. Vasárnaponként sok helyen nem is veszik az ódát, csak ezt a katavásziát. Ennek (vasár- és ünnepnap) ugyanúgy megvan az 1,3,4,5,6,7,8,9. éneke, ezért a hívek többségének úgy tűnik, hogy ez a kánon. A mostani időszakban, hogy a találkozás ünnepére készülünk (február 2.), vasár- és ünnepnapokon az utrenyén a találkozás ünnepének katavásziáját énekeljük. Ennek például a 8. ódája az Énekes könyvünkben: A kiállhatatlan tűzben egyesültek / a vallásosságot védelmező ifjak, / de a lángok között sértetlenül maradva / hangoztatták az istenes éneket: / Áldjátok az Úrnak minden művei az Urat, /? és magasztaljátok őt mindörökké.
Kedves Lelkiatya! küzdök a paráznaság bűnével, pontosabban a pornográfiával és eddig szépen is ment, viszont most mint reflexként, elkezdtem kutakodni, szép lányok, újdonságok után. Vigyázva azonban azzal, végig a lelkemben, hogy ne nézzek rá olyanra amire nem szabad. Eltelt pár perc így, de aztán végül kikapcsoltam és imádkoztam. Mehetek még áldozni? Egy atya azt mondta, hogy az oltáriszentség orvosság, az úton lévők tápláléka. Ilyen szempontból pedig úgy érzem nem követtem el bűnt, mert habár a kísértés megvolt, de tudatosan ellenálltam neki, máskor már visszaestem volna ebbe. Így mindenképpen fejlődésnek érzem. Főleg úgy, hogy mennyire függője is vagyok ennek. Nyilván igyekszem kerülni továbbra is ezeket az alkalmakat, de áldozni szeretnék menni.
Igen, mindenképpen úgy könyvelje ezt el, hogy egy csatát nyert. Billegett a léc, de aztán fent maradt, Ön átment fölötte. De főként hálát adjon ezért a pici győzelemért. Menjen áldozni, ez legyen a hálaadása!
Kedves Lelkiatya! A tanácsát szeretném kérni. Néhány hónapja jogtalanul kirúgtak az állásomból. Bár két hónapon belül újra elhelyezkedtem, de az ezt megelőző időszak mély nyomot hagyott bennem, és nem tudok megbocsátani az előző főnökömnek. Rengetegszer vádolt meg igazságtalanul, sok dologért, ami nem az én hibám volt, én vittem el a balhét, végül kirúgott. Persze volt, hogy én is hibáztam, emberek vagyunk, de egyáltalán nem olyan mértékben, mint ahogy azt ő beállította. A saját hibáimat elismertem, és igyekeztem helyrehozni, de soha nem tudtunk megegyezni. Próbálok megbocsátani neki, de mikor eszembe jut, gyűlölet tölt el, bár tudom, hogy ez nem helyes. Mikor imádkozni próbálok érte, olyankor is elönt a düh, voltak már visszatérő rémálmaim is ezzel kapcsolatban. Hogy tudnék neki megbocsátani?
Javaslom, hogy végeztessen kettejükért Szent Liturgiát (szent misét), tehát ezért a volt főnökéért és saját lelki békéjéért. Ez egy kis áldozatba kerül az Ön részéről, de a többi már sínen van - kegyelmi sínen. Persze, utána is még lesz vele lelki munka, de már sokkal könnyebb lesz. Az idő is gyógyít, az is segíteni fog. Mert hogy az idő is Isten kezében van. Továbbá jó lehetőség ez Önnek az alázatra. Tudom, hogy ez nehéz, de ha dolgozik azon, hogy ne legyen neheztelés a lelkében, például azzal, hogy erősen keresi, milyen jó dolog származott, származik ebből a helyzetből, akkor nagy lelki gazdagodására fog szolgálni. Szóval, nem adja fel, küzdjön meg vele!
Kedves lelkiatya! Köszönöm, hogy válaszolt legutóbbi levelemre, melyben leírtam a Jézus iránti mély érzelmeimet és Ön megnyugtatott, hogy jó úton járok és maradjak tovább ezen az úton. Rendkívül hasznos volt levele számomra és hálás vagyok, hogy válaszolt nekem. Javasolta, hogy legyen egy lelkivezetőm és ennek kapcsán szeretnék kérdezni, illetve ha lehetséges, feltennék egy másik kérdést is, mely aktuális számomra. Még sosem volt lelkivezetőm, így arról érdeklődnék, hogyan kell elkezdeni a lelkivezetést, mit jelent ez pontosan. Fel kell keresnem valakit aki vállalná, hogy a lelkivezetőm lesz? Milyen rendszerességgel érdemes eljárni ezekre az alkalmakra? Milyen témákat, kérdéseket, problémákat lehet megbeszélni a lelkivezetésen? Érdemes-e olyat választani lelkivezetőnek, akit már jól/régen ismerek? ... Ezzel együtt szerettem volna egy másik kérdést is feltenni, hátha tudna nekem hasznosakat mondani és új megvilágításba helyezni dolgokat. ...
A lelkivezetői kapcsolat is lehet sokféle. Erre sincs állandó képlet, mint minden más emberi kapcsolatra, emberi jelenségre. Mind más és más. Az Ön helyzetében lehetőleg olyan személyt javaslok, aki ismeri ezt az érzelmi töltöttséget az Istennel való kapcsolatban. Általában a szerzetesek ilyenek. Tehát azt javaslom, hogy ha ez megvalósítható, akkor a környezetében élő szerzeteset keressen föl ezzel a kéréssel, hogy legyen a lelkivezetője. Ennek gyakorisága is sok mindentől függ. Például az illető atya idejétől. Szerzetesközösségen belül általában hetente van lelki beszélgetés a lelkiatyával. Ez lehet akár gyónás keretében is. Világban élő személyek esetében ez nem könnyen megvalósítható, de nem is szükséges. Általában havonta egy találkozónak elegendőnek kell lennie. Különben az is kialakulhat, hogy az ember elveszíti önállóságát, egyéni döntés képességét, és csip-csup ügyekkel is a lelkiatyához szalad. Persze, egy jó lelkivezető ezt hamar leállítja. Jó az, ha a lelkibeszélgetés mindig gyónással is össze van kötve. Akkor ugyanis az ember eleve bűnbánattal áll hozzá azokhoz a dolgokhoz, amiről az atyának beszélni fog. De ez nem föltétlen kell, hogy így legyen. Hiszen lehet lelkivezető laikus is, férfi is és nő is. Ez is inkább szerzetesek esetében szokott előfordulni. Tárja föl a gondolatait, főként a terhes, rossz gondolatait. Ha föltárja, felszínre hozza, ezzel máris jobban kezelhetővé válnak azok, mintha nem beszélne róla senkinek. Jó esetben az atya (vagy anya) néhány tanácsot is ad, hogyan kezelje ezeket. Igen, a lelkivezető lehet akár jóbarát is, régi ismerős. Azért mindenképp jobb, ha idősebb, lehetőleg egy generációval idősebb, mint a vezetett. Mint látja, a másik kérdését már nem tettem itt közzé. Egyrészt a szokatlan hosszúsága miatt, másrészt annak igazán belső jellege miatt. Szívesen válaszolok Önnek személyesen, ha megadja a címét a lelkiatya@hd.gorogkatolikus.hu saját levelező címre.
Kedves Lelkiatya! Dicsőség Jézus Krisztusnak! Egy régi, sok évvel ezelőtt történt eset bűntudata él bennem az elmúlt hetekben gyakorlatilag folyton. Sok év után úgy érzem, sikerült visszatalálnom az Úrhoz, és nagyon szeretnék elmenni gyónni is. De nem tudom, ilyen bűnből létetik-e bocsánat. Ápolóként dolgozom, mindig hivatásnak tekintettem a szakmámat és nagyon szeretek a betegek között lenni. Lassan 10 éve, hogy elkezdtem önállóan dolgozni, nagyon lelkes voltam. ... Így, hogy szeretnék szentgyónásban részt venni, egyre sötétebb foltnak élem meg ezt az esetet. Van esély, hog az Úr ilyen esetben megbocsát? Megtisztelő válaszát köszönöm
Mint látja, nem írtam le a teljes esetet, mert úgy gondoltam, a részletek nem tartoznak másra. Viszont a válaszom nagyon is fontos, hogy mindenki tudja, ismerje. Nincs bűn, amire nem volna bocsánat. Hogy az akkori esetben Önnek volt-e felelőssége és mennyi, ezt már nem érdemes kutatni, nincs jelentősége. Mi, emberek úgysem tudnánk pontosan kideríteni, az Úr pedig a legapróbb részletekig ismeri az esetet. És várja az Ön megtérését, az Ön gyónását. Várja, hogy megbocsáthasson, hogy feloldozhassa Önt. Ne halogassa tehát a szentgyónást! Minél hamarabb menjen el, akár már holnap is lehet. Semmi nem indokolja, hogy hordozza ezt a lelki terhet. Az Úr pontosan azért kínálja föl nekünk a szentgyónás lehetőségét, hogy megszabadítson, hogy fölszabadítson, hogy Istenben boldog életet élhessünk - a bűneink ellenére is! Ha sötét folt is ez az Ön életében, ha elmegy gyónni, Isten azonnal fehérre mossa, mint a hó.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Tisztelt Lelkiatya! Lelkes olvasója vagyok, van, hogy úgy érzem, szinte szórul szóra saját gondomra, bajomra találnék a sorok között. Nyílvánvalóvá vált számomra, ... Kérem, imádkozzon értem. Isten áldja még nagyon sokáig számos éven át!
Mint kérte is, levele tartalma nélkül válaszolom csupán azt, hogy természetesen imádkozom Önért. Ha Isten megbocsát nekünk, akkor mi miért ne bocsánatánk meg magunknak?! Isten békét akar adni a lelkünkbe. Nekünk csak annyit kell tennünk, hogy fogadjuk el!
Tisztelt Lelkiatya! Megszakadt a kapcsolatom a lelki vezetőmmel, írásban és szóban egyaránt és úgy érzem már lélekben is elidegenedtem tőle. Mit tehetnék?
Mindenképpen keressen másik lelkivezetőt! Addig pedig gyónjon rendszeresen bármelyik papnál, akihöz el tud jutni!
Kedves Lelkiatya! Ha egy pap indokolatlanul elutasítja a szentségkiszolgáltatást,/Gyóntatás, szentáldozás kiszolgáltatása/ nem jár semm27ilyen retorzióval a részére, ezt megteheti? Pl. egy napi áldozótól? Ez meg történt eset volt?
Persze, hogy nem. De retorzióval sem teheti meg. Azonban jó esély van arra, hogy ha megkérdeznék ezt a papot, akkor ő találna indokot a furcsa és érthetetlen viselkedésére. Más kérdés, hogy ez elfogadható indok volna-e, akár az érintett személy, akár a pap felettese, a püspök előtt. Maradjunk annyiban, hogy egy pap se tegyen ilyet! Ugyanakkor senkisem követelheti magának a Szentséget, az mindig ajándék. Imádkozzanak egymásért, a pap is meg a hívő is, hogy a sátán ne állhasson be közéjük!
Kedves Lelkiatya! Biztos csak az egyén hibája,ha a közösség kirekeszti,gúnyolja?
Szó sincs róla. Egészen biztos, hogy egy ilyen téves helyzetben mindenkinek van felelőssége. Persze, ezek az egyéni felelősségek nagyon összetettek. A kiválasztott illető magatartása is generálhatja a közösség tagjainak azt a gyenge pontját, hogy szeretetlenül viselkedik az illetővel, és ezek a tagok szeretetlensége is okozhatja, hogy a kiválasztott illető reakciói még tovább fokozzák az elfogadás hiányát a többiekben. De ez csak egyetlen mozzanat megemlítése. Ennél ezerszer összetettebb ez a jelenség. Mindenesetre az teljes bizonyossággal kijelenthető, hogy nem csak az egyén hibája, ha a közösség kirekeszti. De ezzel a fölismeréssel még nem mentünk semmire. Megállapítottuk, hogy mindenki hibás, anélkül, hogy a felelősség arányát tisztáztuk volna. De a jelenség végtelen összetettsége miatt az nem is tisztázható. Következésképp ezzel nem is érdemes törődni. A megoldás másutt keresendő. Az okokat érdemes, sőt, szükséges is föltárni, tehát érdemes alaposan megvizsgálni, hogy milyen okok vezetnek ide, de "sine ira et studio", (harag és részrehajlás nélkül) azaz teljes objektivitásra törekedve. Ezen okok kiderítése, föltérképezése segíthet, de még ez sem oldja meg a helyzetet. Ahhoz még nagyon sok keresztény lépésre van szükség, hogy ez a nagyon szeretetlen állapot megszűnjék, az érintett lelkek (értelemszerűen minden érintett személy) gyógyuljon ebből a bűnből.
Dicsőség Jézus Krisztusnak! Kedves Lelkiatya, hogyan tudna az én ?szőlővessző? életem újra a ?szőlőtő? életévé válni? Hogyan lehetne újra élő kapcsolatom az Úr Jézussal? Idestova 1 éve és 1 hónapja nem gyóntam,nem járultam szentáldozáshoz,mert egy gyónáskor olyan sebet kaptam,ami miatt nem tudok bízni,hogy megnyissam a lelkemet. Bűnösségem és méltatlanságom tudatában már templomba is képtelen vagyok elmenni. Még imádkozni sem merek? Nemrég kerestem egy atyát-ahogy tanácsolta régebben-,egy lelkivezetőt,akiről úgy gondoltam,hogy Istenben él,aki sugározza az Ő jelenlétét és kegyelmét,aki Jézus szent szíve szerinti pap. De elutasított?,vagyis nem kaptam visszajelzést megkeresésemre,amit elutasításnak vettem. Mióta pedig félretettem az Urat,a munkámban sem találom a helyem,a békém. Mindig is szolgálatnak tekintettem (segítő szakmában dolgozom,gyógyszerészként), de mára már teher számomra. Tavaly októberben munkahelyet váltottam,az új helyen a héten fog lejárni a próbaidőm,de legszívesebben lépnék tovább. Nem azt kaptam,amit reméltem,és a kollégák nem gyakorolják vallásukat,sőt..,és ez még inkább eltávolít Istentől. Karácsony volt..,és az én szívem templomában nem gyúlt fény,nem születhetett meg a kisded Jézus; mert nem vagyok méltó,hogy hajlékomba jöjjön,és még kevésbé arra,hogy én járuljak az Úr Jézus színe elé...
Kedves Testvérem! Semmi mást nem kell tennie, mint elmenni a templomba, ott részt venni a Szent Liturgián vagy szentmisén. Mi akadályozza ebben? Van valamilyen belső gondolat, amely szerint Önnek ott nincs helye? Megmondjam, honnan, kitől származik ilyen istentelen gondolat? Talán nem kell nevén neveznem, Ön is tudja. Drága Testvérem, semmiképp se higgyen az ilyen hazug, alaptalan, meddő, kísértő gondolatoknak! Önnek ott a helye a templomban. Még akkor is, ha most úgy érzi, még mindig nyitott az a seb, amelyet a szívén ütött egy rosszul sikerült gyónás. Az ilye sebet minél hamarabb kezelni kell, nem szabad hagyni elmérgesedni. Most az történt, hogy ez a seb hosszú időre kezeletlen maradt, begyulladt, s egyre több baj származik tőle a lelkében. Említette, hogy próbált megszólítani egy lelki atyát. Ez a mai világunk baja, hogy világhálón keresztül próbálunk lépegetni. Holott Önnek valóságosan a templomba kell belépnie, meg a gyóntatószékbe. Válogatás nélkül, az Úrra bíznia magát. Mi lehet az akadálya, hogy mindezt őszintén, nyíltan megbeszélje az Úrral? Ennek sincsen semmi akadálya! Ha nem találja hozzá a szavakat, javaslom, nyissa ki a Zsoltárok könyvét, és olvasson zsoltárokat. Kezdje el még ma! Minden nap egy zsoltár. Vagy, ha valamelyik megtetszik, visszatérhet hozzá más napokon is. Nyissa ki a Szentírás más lapjait is! Olvasson minden nap néhány mondatot az Újszövetségből! Istennek vannak szavai, van mondanivalója az Ön számára. S nem szemrehányás. nehogy azt higgye! Dehogy! Hanem hívogató, bátorító, vigasztaló szavai. Az első lépést viszont Önnek kell megtennie, kétségtelen, mert ő egyikünkre sem erőlteti rá a szeretetét. De adja, nyújta, kínálja. Éljen vele, kedves Testvérem, lépjen feléje minél hamarabb! Gyónjon, áldozzék meg, utána pedig ezt is minél rendszeresebben. Imádkozom Önért, hogy minél hamarabb meg tudja tenni ezeket a szükséges lépéseket.
Kedves Lelkiatya! Nagy elkeseredésemben írok Önnek és kérdezem, hogy lehet-e, hogy Isten végleg eltaszít magától valakit? Mert én jó ideje ezt érzem, hogy nem kellek neki, nem akarja, hogy közeledjek hozzá, pedig nem vagyok bűnösebb, mint bármely más ember. Nem tudok imádkozni sem, csak a saját szavaimmal kérni őt, de úgy érzem, hiába. A napokban voltam Máriapócson is, de hiába, nem változott bennem semmi. Teljesen kétségbe vagyok esve! A kárhozat gyermeke vagyok? Vagy egy pap ezt úgy sem mondhatja ki? Mit tegyek? Hozzá szeretnék tartozni! Érezni, hogy szeret engem, figyel rám, velem van!
Kedves Testvérem! Biztosíthatom Önt, hogy ilyen nincs. Aki úgy érzi, hogy őt nem szereti Isten, az rosszul érzi magát. Annak a lelkében van ezen érzés oka, nem pedig Istenben. Meg kell keresni ezt az okot. Isten mindenkin segíteni akar. De csak akkor tud, ha mi megnyílunk feléje. Már csak az a kérdés, hogy hogy is legyen ez a megnyílás, hiszen Ön azt mondja, imádkozik - legalábbis a saját szavaival -, keresi őt, de nem kap semmi visszajelzést, nem érzi, hogy szeretné Önt az Úr. Az igaz, hogy ezt nem mindig érezzük. Nem olyan a szeretetkapcsolatunk Istennel, mint amilyen az emberekkel. Innen is származik a félreérzés, ha úgy érzem, hogy engem nem szeret. Mert ezt az emberi csalódás érzést vetítem rá, önkéntelenül úgy gondolok rá és az ő érzelmeire, mint egy másik emberére. Ilyen nincs. Isten senkit nem vet el, a legmegátalkodottabb bűnöst sem. Mindenkinek ad esélyt, mindenkit hív, hívogat. Önt is. Csak valami miatt ezt nem hallja meg, nem veszi észre. Első lépésben azt javaslom, ezzel ne is törődjék egyáltalán. Mindegy, hogy mit érez, hogy kap-e visszajelzést Istentől vagy sem. Ez nem annyira fontos, hogy ennyi energiát pazaroljon rá. Igenis, imádkozzék, ha más nem megy, akkor a zsoltárokat. Ne csak a saját szavaival imádkozzék, hiszen azok eleve megterheltek a hiányérzetével, a rossz gondolatokkal. Ezek valójában kísértő gondolatok, hogy "engem nem szeret az Isten", "jobb, ha nem imádkozom", stb. Sejthetjük, hogy ezek nem Istentől jönnek. Legyen egész egyszerűen kitartó az imában, a templomba járásban, a szentségekben. Azt mondja, járt Máriapócson. Vajon meggyónt-e? Ez ugyanis kulcsfontosságú. Nem szabad fölöslegesen cipelni a bűneink terhét, az mihamarabb le kell tenni.
Kedves Lelkiatya. Tudna ajánlani segitséget, lelkitükröt ill. lelkiismeret vizsgálati szempontokat ami részletesebb, ami segithet egy igazán mély szentgyónásra felkésziteni? Mely bűnök azok amelyek bennünket oly nagyon eltávolithatnak a jó Isten szeretetétől és mély szeretethiányt okoznak bennünk?
Nagyon jó, ha valaki igyekszik igényesen, átfogóan gondolkodni a bűnről. Hiszen ha a bűn a szeretet hiánya, ezért amikor a bűnről gondolkodunk, valójában a szeretet hiányáról gondolkodunk. S amilyen összetett valóság a szeretet, hasonlóan összetett és nem könnyen megfogalmazható annak hiánya, árnyoldala is. A bűnöket az Egyház gondolkodásában mérlegeljük, nincs minden a szubjektív (túl laza vagy túl rigorista, aggályos) megítélésünkre bízva. Amikor egy bűn súlyosságát akarjuk mérlegelni, a Katekizmus három szempontot javasol: nézzük a tett tartalmát (mit követtem el?), a szándékot (mit is akartam ezzel a tettel elkövetni?), és a körülményeket-következményeket. Az elsőhöz támpontot adnak az egyház erkölcsi parancsai: ez nem tetszőleges, hanem van benne egy objektív rend, hiszen Isten objektív létén alapulnak. Rövidebben ezeket foglalják össze a lelki tükrök, hosszabban a Katekizmus morális fejezete. A szándéknál azt kell nézni, hogy mennyire tudatosan, gonosz módon követtük el a tettet, vagy belesodródva, alig tudatosan, vagy egészen véletlenül. A körülmények és következmények pedig súlyosbítják vagy enyhítik a tettet. Minél súlyosabb mindhárom aspektus, annál súlyosabb bűnről beszélhetünk. Az Isten iránti szeretet legsúlyosabb sértése a tudatos káromkodás, ami történhet szóval és életvitellel is. Ez szándékos ellenszegülés a kegyelemnek, gonosz megátalkodottság a bűnben, tulajdonképpen ez a Szentlélek elleni bűn. Ebbe az irányba vezetnek a szentségtörés, a hitehagyás, a hit veszélyeztetése és a babonaság súlyos bűnei. S eme lejtő eleje az imádság, a szertartások hanyag végzése, a Szentírás és a lelki irodalom mellőzése, az egyházi ünnepek hanyagolása, a böjt és az aszkézis elvetése, az egyházi közösségből való eltávolodás. Persze, Isten ellen nemcsak direkt a ?vallásos? bűnökkel vétünk, hanem minden felebarátunk elleni bűnnel is (amit egynek teszünk, Krisztusnak tesszük). Így az egyház nem bízza a szubjektív, önkényes megítélésre a felebarát elleni tetteket sem, hanem kifejezetten felállít itt is súlyossági sorrendet: beszélhetünk gyökérbűnökről, alapbűnökről, ?önmagában mindig súlyos bűnökről?, égbe kiáltó tettekről. Ezek a legsúlyosabbak, mert tartósak lehetnek és sok más bűn fakadhat belőlük. Itt is fontos a tett tartalma, a szándékosság és a körülmény-következmény. Amikor a bűnöket mérlegeljük, akkor csak második a lelki tükrök olvasgatása. Az első Isten világossága. Ahogy ablakot sem érdemes sötétben suvickolni, hanem előbb a napfény, aztán a tisztítás, úgy a bűneink igazi látáshoz is előbb kell Krisztus világossága, aztán jön a bűn felismerése, a bűnbánat, majd a bűntől való szabadulás szentségi és lelki útjai. Ha ez segít, itt megtalálható egy kicsit rendhagyó, de igen jól használható lelki tükör: https://drpappmiklos.hu/lelkitukor-felnotteknek/
Tisztelt Lelkiatya! Ma a parókus atya azt mondta a prédikációjában, hogy megvallja, ő irigyli a szerzeteseket és vágyik rá, hogy valóban csak az Istennek szentelve és imádkozva éljen, mert ez a teljes önátadás, így gyulladhat a legnagyobb világosság a szívünkben Krisztus fényéből. Vajon egy felszentelt görögkatolikus papból, akinek családja is van, lehet még szerzetes? Hogyan? Más atyáknál is éreztem, hogy vágynak a mélységre és a teljességre és ez az élet előrehaladásával mintha egyre inkább így lenne. Magamon is tapasztalom, hogy sokat sürgölődöm, pedig csak egy a fontos. Mit lehet tenni, ha a szerzetesség családi állapot vagy életkor vagy egyéb tényezők miatt lehetetlennek tűnik? Bocsásson meg a hasonlatért, de olyan érzésem van, mint az agárnak lehet, amikor űzi a nyulat egy versenyen, egyre közelebb jut hozzá, már-már csaknem eléri, de végül is teljesen sohasem- elhúzza előle a gép. Szóval az Isten is, mintha egyre jobban és jobban hívna, ahogy öregszünk, érünk, de ahogy megismerjük egyre nagyobb szenvedés is, amikor nem lehetünk igazán Vele úgy és annyira, amennyire szeretnénk.. Mi a megoldás? Ki az, aki nem szomjazik már többé? Renáta
Kedves Renáta! Valójában minden buzgó keresztényben él a vágy a szerzetességre. Ez nem csoda, ez nem valami meglepő dolog. Ennek az az oka, hogy a szerzetesség nem más, mint a kereszténység teljes megélése. Vagyis az az életállapot, amikor minden az imádságnak, az Istennel való kapcsolatnak van alárendelve. Vannak, akik ezt meg tudják élni a világban is, de ott sokkal nehezebb. Olykor a lelkiatyák úgy fogalmaznak, hogy a szerzetesek a gyengék, akik nem tudnák megélni a teljes Krisztus-követést a világban, ezért olyan körülményeket teremtenek, ahol minden ezt segíti. Persze, a valóság meg az, hogy akik a világban élnek, azok legnagyobb része nem azért van ott, mert meg tudja élni ezt a teljes Isten-szolgálatot akár a világi élet forgatagában is, hanem azért, mert nem tartja elsődlegesnek a Krisztus-követést. Viszont ez nem jelenti azt, hogy erre ne akarna törekedni, s hogy ne is tudna előre jutni benne. Vagyis, a világban élők is meg vannak híva a teljes Krisztus-követésre, és ez a maguk életkörülményei közepette lehetséges is. Kicsit méltatlannak érzem az agarak futását serkentő nyúl képét. Nem elhúzza a mézesmadzagot előttünk az Úr, hanem belénk ülteti az állandó többre törekvés vágyát. Mert emberségünk végessége ellenére is van bennünk valami a végtelenségből, a végtelenre irányultságból. Ez az, ami betölthetetlen, ami kielégíthetetlen, ami annál inkább növekszik, minél előrébb jutott benne az ember. Ha érzékeli Isten egyre erőteljesebb hívását, erre oda kell figyelnie. Az életét továbbra is józan mederben kell terelnie, de mindig éljen és égjen lelkében ez a vágy az Úr után.
1
  2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 ...